Gy. Németh meghívta Fürjest tájékozódni a Biodómról, ha már nem tudja, hogy áll a beruházás
A főpolgármester-helyettes szerint míg Fürjes Balázs 43 milliárd forintról beszél, addig a Biodóm 64 milliárdba kerül.
A főpolgármester-helyettes szerint míg Fürjes Balázs 43 milliárd forintról beszél, addig a Biodóm 64 milliárdba kerül.
A főpolgármester szerint a főváros az elvonások miatt nem tudná egyedül folytatni az építést.
Jövő márciusig lehet benyújtani a pályaműveket, a terveknek összhangban kell lenniük a Duna alagúttal is.
A momentumos Hajnal Miklós nyerte az előválasztást budapesti 3-as körzetben, így ő lesz a kormánypárti Fürjes Balázs kihívója.
Fürjes Balázs szerint a pedagógusok bérének rendezéséhez az kell, hogy folytassák a jelenlegi gazdaságpolitikát.
Fürjes Balázzsal beszélgetve azt is elmondta Merkely Béla, hogy kényelmetlennek találta, hogy amikor az olimpiára utazott, Japánban korlátozó intézkedéseket tarttattak be vele.
Varga Ivett 2020 májusáig irányította a Budapesti Közlekedési Központot, akkor Karácsony Gergely váltotta le. Azóta viszont a Fürjes-csapat tagja: a Budapest Fejlesztési Központban talált új munkát.
A feladatok egy kormányon belül jönnek-mennek, ezért került el tőle a Diákváros projekt ügye – mondta Fürjes Balázs. Szerinte semmi nem sürgeti a kormányt a döntésben, és csak akkor lesz Fudan Egyetem, ha a budapestiek úgy döntenek. A Miniszterelnökség államtitkára azt mondta a hvg360-nak, nem foglalkoztatja a főpolgármesteri tisztség, nincs napirenden nála a kérdés.
A kormánybiztos Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter parlamenti képviselői helyére pályázik a budai Hegyvidéken.
Az Üllői út után a Jakobinusok terén is létrejött egy központ.
Néhány külföldi sportolót figyelmeztetni kellett, mert a biztonsági szolgálatot megkerülve elhagyták a szállodájukat.
A koronavírus-járvány kezdete óta nem volt olyan nagyszabású sportesemény Európában, mint amilyen a magyarországi Európa-bajnokság lesz.
A Déli Városkapu Fürjes Balázs szerint Budapest aranytartaléka, ennek ellenére a Diákváros csak az elkaszált budapesti olimpia hagyatékaként épülhet meg itt. A Fudan Egyetem érkezése a kormány szerint nem veszélyezteti a projektet, az urbanisztikai tervek viszont másról árulkodnak, Palkovics kezébe kerülve pedig szinte teljesen átláthatatlan, milyen projekt valósul meg Dél-Pesten. Baranyi Krisztina polgármester helyi népszavazást indítana a projektről, miután állítása szerint a kínai campus tönkretenné az épülő városrészt, a kormánynak viszont minden lehetősége adott kikerülni az ellenállást.
A testület ellenzéki tagjai szerint az intézmény nemzetbiztonsági szempontból ellenőrizhetetlen kapcsolati hálókat alakít ki, ami komoly hírszerzési tevékenységre utal.
A főpolgármester szerint a kormány előbb több ezer magyar fiatal olcsó lakhatásának ügyét dobta sutba, majd megalázta saját kormányának tagjait is, amikor Palkovics Lászlóra bízta a Fudan Egyetem és a Diákváros megvalósításának koordinálását.
A főpolgármester szerint a terven, ahova a kínai egyetemet berajzolták, eredetileg diákszállás és a Diákváros irodái szerepeltek.
Fürjes Balázs államtitkár sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy két külön projektről van szó, amelyek nem is érintik egymást.
Miután Karácsony Gergely főpolgármester közölte, kételkedik abban, hogy egyszerre valósul majd meg a Budapest Diákváros és a kínai Fudan Egyetem a Déli Városkapu Fejlesztési Program helyszínén, az Indexre írt hosszú publicisztikát Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára.
A Kálvin térnél fúrnak, ahol a tervek szerint az új vonal végállomása lesz ötven méteres mélységben.
Az EU-s pénzekről közösen tárgyalnak tovább, a zöldfejlesztésekről és nagyberuházásokról is egyezségre jutottak, az új híd terveiről, a Városligetről és a Városmajorról nem.